Először egyedül

A mai reggel izgalmasan kezdődött. Lizinek suli, nekem meló és Yoda már nem jöhet velem dolgozni. Tehát egyedül itthon kell hagynom. Tiszta frászban voltam egész délelőtt. Aztán hazafelé beugrottam Liziért a suliba, majd félve nyitottam a bejárati ajtót. Az összes katasztrófa film lejátszódott a gondolataimban, hogy milyen állapotban lelem az albérletem, lelki szemeim előtt már láttam, ahogy Yoda a kakis tappancsával összemászkálta a plafont és forgáccsá rágcsálta a cipős szekrényt. De nem így történt. A kis malacka fazonú ebedlim nyugodtan feküdt immáron új helyén, amiből ki tud mászni, meg vissza és a lakás tiszta maradt, nagydolog az újságon és a szekrény is épségben. Agyon smaciztam örömömben, amit nagyon értékelt. Amúgy is nagyon tud ám örülni, dobálja magát, remeg, nyalogat, tiszta epilepszia, tündéri. Imádom.

Az ajtón túli élet...

Pénteken felhívtam az állatorvost, hogy mit szólna, ha Yodát elereszteném páromék kertjébe. Hozzátettem, hogy lenne ott rajta kívül két másik eb is, akik oltva vannak. Mivel zöld lámpát kaptunk, szombat délelőtt kimenekültünk a városból át egy kevésbé koszosba, Érdre és Yoda felfedezett egy új világot. Egyszerűen imádta a szabadságot. Élvezte, ahogy félelemben tartja Ricsit, az Angol szettert, aki méternél közelebb nem is mert menni hozzá. Ez érthető egy ilyen félelmetes kiskutya esetében. Egész nap rohangált és irtotta a pitypangot, mert próbált futni, már amennyire ez kivitelezhető ekkora lábakkal, kergette a labdát, határozottan az volt az érzésem, hogy focizni tanul. Aztán persze kipukkadt, órákon át aludt.

Éjszaka volt nyafi, ami részben az idegen helynek, másrészt az ipari mennyiségben elfogyasztott pitypangnak volt betudható, plusz kissé megszaladt a kezem a kutyatáp porciózásánál. Eredmény: reggelre összepisilt-kakilt fekvőhely (most már tuti, hogy nem minden esetben tud kimászni.) és nyakig dzsuppis bűzölgő kutya. Így aztán megvolt az első fürdetés, amit jól viselt.

Vasárnap alig aludt, nagyon vidáman fedezte fel a kert eddig titokban maradt részeit és versenyt futott egy gyíkkal is, szerintem a gyík győzött.

A hazautat szokás szerint végig aludta. Éjszaka pedig nyafogott, kijöttem, megsimogattam, majd rájöttem, ha rögtön ugrok minden nyüszire, rá fog szokni és soha többé nem lesz egyetlen átaludt éjszakám sem. Szigorúnak kell lennem.

Yoda dolgozni megy

Lizi ma osztálykirándulásra ment, ami reggeltől késő délutánig tartott. Nekem viszont dolgoznom kellett délelőtt. Körzeti nővér vagyok egy háziorvosi rendelőben. A dilemma, hogy mi legyen Yoda-val? Kardinális gondomat megosztottam szeretett főnökasszonyommal, aki felajánlotta, hogy bevihetem a rendelőnek azon részébe, ahol nincs beteg. Jucus, a takarító nénink és egyben jótevő angyalkánk segített Yoda és lakása felcipelésében, aki a nagy üntyiprüntyizésben "véletlenül" ott ragadt. Sok vizet nem zavart mert szinte az egész rendelést végigaludta. Amikor már készültünk haza, megérkezett Móni, aki a mellettem lévő szobában szintén asszisztens és egyben kutyahomoszexuális, meg macska, és minden egyéb élőlény Terézanyuja. Ő egy másik bolygóról érkezett debil, de épp ezt szeretem benne. Meg betoppant Jucus is, Doktornő -a főnökasszonyom - pedig eleve bent volt, úgyhogy összegyűlt a nép kutyanyúzásra. Yoda pedig bemutatkozott. Jucusnak kirojtozta a csilliárdokat érő cipőfűzőjét, nagyon megölte. Hazafelé persze végigaludta az utat, teljesen kipukkadt.

Hazajöttünk kajált, (utána kapott egy negyed zsömlét rágcsálni, amivel aztán atomkatasztrófa utáni állapotokat idézett elő a konyhában) ivott, kicsit aludt és már indultunk is Liziért, amikor észrevettem, hogy a macija otthon maradt. Látván bánatos pofiját az anyósülésen levettem a mackó által inzultált Malackát a napellenzőmről és neki adtam. Boldog volt, kinyírta őt is a maci után. Mindenesetre hazafelé vettem neki néhány játékot, bár a legjobb játék mindig a legdrágább bőrcipő, az én esetemben egy bazidrága Scholl klumpa. Éljen.

Már nagyon beilleszkedett családunkba, eltűntek a gátlásai, igazi ördögfiókává vált. Mindent leránt, amit ér, megesz, megöl, most épp Lizi hátizsákját húzta le a székről, amibe aztán belegabalyodott a lába, így fentről nézve olyan volt, mintha a táska életre kelt volna, merthogy Yoda nem látszott ki alóla. Mellékeltem egy videót, amit külön Gabinak ajánlok, hogy mosolyt csaljak az arcára.

Az első együtt töltött nap

Reggel úgy döntöttem, Yoda is velünk jön a sulihoz, ahol Lizit kiteszem a kocsiból. Nem akartam egyedül hagyni, meg örültem volna, ha szokja az autózást.

Elindultunk hát. Iskolatáska, szemetes zsák, ridikül, satöbbi, plusz Yoda, plusz hogy zárjam be az ajtót? Aztán lent kidobtuk a szemetet, ennyivel kevesebb a motyó, de így sem egyszerű az autóba beülni, pedig egy Saab 900-as nem kis kocsi.

Yoda egész odafelé úton Lizi ölében szunyókált, nem zavarta a zötykölődés. Amikor a kislány kiszállt, a kiskutya magára maradt az anyós ülésen, amit nagyon zokon vett és nemtetszését ki is fejezte hangos macskanyarvogással. A napellenzőn eddig a napig egy plüss malacka inzultálta a szintén plüss malackát, most viszont az előbbit be kellett áldoznom kis drágám megnyugtatásának céljából. Mire hazaértünk, Yoda plasztikai műtéttel eltávolította a mackó fülét, majd mint aki jól végezte dolgát, elájult.

Itthon aztán megreggelizett és játszott egy nagyot a szobában, ami abból állt, hogy a szőnyeg mintáit tartotta rettegésben. Ha nem viselkedtek jól, Yoda azonnal móresre tanította őket. Nem úgy van az, hogy csak úgy unalmasan oda vannak csinálva a burkolatra. A játéknak drágasszágom inkontinenciája vetett véget, meg az én hangos "Yoda neeeeee!!!!!" kiáltásom, amire persze úgy összeugrott a hólyagja, hogy felesleges volt az újságra pakolnom őt. Tíz perc múlva azért csak sikerült néhány cseppet kipréselnie magából ,hogy végre békén hagyjam és mehessen aludni. A helyét képező lavórba bemászni egyébként nem tud, ki viszont annál inkább, ezért beletettem, betakargattam, aztán szuszogás órákig. Én közben hajat mostam, megszárítottam, de mindez nem zaklatta fel, csicsikált tovább. Fél kettőre mentem Liziért, naná, hogy Yodával, ez nem is kérdés, majd hazahoztam őket és elmentem dolgozni, ahonnan tekintettel kisgyermekes állapotomra hamarabb hazajöhettem, hála a nagyon megértő főnöknőmnek. Mert van még ilyen főnök.

Hazaérvén minden a legnagyobb rendben volt, bár lányom aggasztónak találta, hogy a kutyus pocakja három másodpercenként nő. Megnyugtattam, hogy ez általában így van, ha az állat levegőt vesz. Este kilenc körül a párom, Kornél is betoppant. Ő akkor látta életében először Yoda-t. Totál belezúgott, éjfélig játszott vele. Velem meg nem "játszott", mert mire ágyba került, én jóformán már aludtam. Erről ennyit.

Yoda viszont alig nyafizott, éjszaka pedig nem ébredt fel.

Yoda hazajött

2010. április 21-én este unalmasan üldögéltünk Lizivel a szobában. Átgondoltam az elkövetkező napokat és rá kellett jönnöm, a legjobb volna, ha Yoda már aznap hazajöhetne, mert csütörtökön délelőtt otthon vagyok, aztán hétvégén megintcsak, így nem kellene egyedül lennie. Felhívtam Ancsikát, aki épp állatorvoshoz készült a minikkel, de mondta, hogy nyolc után már otthon lesznek és végülis nincs akadálya, hogy Yoda-t elhozzuk.

Kocsiba vágtuk magunkat és elmentünk kutyakaját venni, majd elindultunk Isaszegre. Ancsiék néhány perccel érkeztek csak hamarabb, mint mi. Belépés előtt az immáron szokásos cipőfertőtlenítés, majd a házba érve Manci kitörő öröme és Peti "széttépem az ellenségem" kiabálása fogadott.

A kiskutyák rengeteget nőttek. Bent játszottak a helyükön, aztán Yoda-t meg Villámot "szabadlábra" engedték egy utcsó játék erejéig. Ancsika kislánya, Gabi sírva fakadt, nehéz is lehet megválni egy ilyen édes csöppségtől. Mancika is érezte, hogy egy kölykével kevesebb nyúzza a továbbiakban, nehéz is volt emiatt a lelkem egy kicsit. Viszont már nagyon vártam, hogy Yoda körülnézzen az új otthonában. Elköszöntünk hát egymástól és én megígértem Gabinak, hogy mindig írok a kiskutyáról, hogy ne legyen annyira szomorú. Lizi ölbekapta Yodát és elindultunk.

Az út elején volt egy kis cicanyávogás, Lizi majdnem rá is kontrázott, puszta szolidaritásból. Óvatosan vezettem. És naná, hogy visszafelé ha nem is eltévedtem, de nem arra mentem, amerre akartam. Így aztán rövid időn belül Cinkotán kötöttem ki. Hátam mögött egy idióta úgy gondolta, hogy kevés neki az általam diktált nyolcvan km/h-s tempó lakott területen és kielőzött. A bibi csak annyi volt, hogy jöttek vele szemben. Sikerült elkerülnie az ütközést és nem is lett volna semmi baj, ha nem veszíti el az uralmát autója felett, aminek köszönhetően előszőr kilengett jobbra, aztán balra, majd ezt a látványos jelenetet megismételve megpördült, kishíján belecsapódott egy, az út szélén parkoló autónak, majd megállt velem szemben. Köpni-nyelni sem tudtam, zabszem pozitív élmény volt. Én már időben lefékeztem, kiraktam az elakadásjelzőt. Valahogy éreztem, hogy gáz lesz. Yoda az egészet végigaludta.

Végre hazaértünk. Letettem a kis tököst az előszoba járólapjára. Azonnal otthon érezte magát. Szaglászott, evett-ivott, játszott. A kaja-piának köszönhetően értelemszerűen jött a pisi-kaki is. Ahogy elkezdett helyezkedni, azonnal ráraktam az ilyen célokra szánt újságpapírra, majd amikor sikeresen elvégezte a dolgát, agyondícsértem. A harmadik nagydolognál már tudatosan odament szaglászni és végezte a szükségleteit. Baromi büszke voltam. Lizi közben megfürdött, fogat mosott és elment aludni. Nekem ez nem ment ilyen egyszerűen, mert Yoda olyan hisztit levágott, hogy nem volt szívem egyedül hagyni. A fürdőszobában volt egy piros lavór, beletetem egy puha, világoskék plédet és beletettem a kiskutyát, amíg fürödtem. Mire végeztem, beájult.

Gyorsan írtam egy mailt Ancsikának, küldtem fotókat is, majd aludni tértem. Volna. Ha Yoda hagyott volna, de nyivákolt a családja után, teljesen érthető módon. Fogtam a lavórját és az ágyamhoz húztam. Kezemet lelógattam, ő beletúrta karikatúraszerű, ráncos pofiját és elaludt. Reggelre úgy éreztem magam, mint a bádogember az Ózból. Yoda viszont kipihent volt és vidám. Az éjszakai alvást egyetlenegyszer szakította csak meg, amikoris pisilt-kakilt csodálatomra az újságra. Aztán játszani akart, de ezt nem hagytam neki, szigorúan visszaparancsoltam az "ágyába". Mit volt mit tenni, elaludt. Így telt az első esténk, közösen.

Szerelem első látásra

Yoda 2010. március elsején született. Ő egy bézs színű Francia bulldog kisfiú. Tizen voltak testvérek, anyukája természetes úton hozta világra őket, ami az ilyen típusú kutyáknál meglehetősen ritka. Nem terveztem igazán kutyavásárlást, mivel albérletben lakom kislányommal, a nyolcéves Lizivel és a főbérlő határozott kérése volt, hogy kutya ne jöjjön a lakásba. Az élet viszont másképp hozta. Szeretem nézegetni kedvenc kutyafajtáim hírdetését az egyik internetes oldalon, így bukkantam rá, Yoda tenyésztőjének, Ancsikának a hírdetésére. Igazából az fogott meg benne, hogy volt egy link, amire rákattintva épp egy ehhez hasonló blogoldalra keveredtem, ahol láthattam, milyen szerető gondoskodással bánik a kutyáival. Mivel eddig Pisze (Angol bulldog-bullmasztiff keverék) kivételével csak elcseszett antiszociális kutyáim voltak úgy gondoltam, ha kutyát vennék, bizony csak ilyen helyről tenném. Ez a gondolat annyira belém ivódott, hogy telefont ragadtam és kértem egy látogatási időpontot Ancsitól.

Könnyen odataláltunk Isaszegre, mintha a szívünk odahúzott volna. Ancsi és családja azon emberek közül való, akik születetten jók. Mielőtt beléptünk a házba, a cipőnk talpát gondosan lefertőtlenítettük, óvva a kicsiket a rajtunk lévő kórokozóktól. A házban szinte kézzel fogható szeretet uralkodott. Manci, a kiskutyák mamája, leplezetlen örömmel csóválta a semmit, mivel ugyebár farka nincsen. Peti morgott, meg ugatott, mert legalább két percig nagyon keménynek akart tűnni, hátha eltűnünk. Mi viszont nagyon bátran -cipő nélkül természetesen- beléptünk a szobába. A látvány leírhatatlan. Tiz kis valami egy felfordított polcban, a forgács között. Hangjuk leginkább a macskanyávogásra hasonlított, termetük egy elemes játékra emlékeztetett. Kézfertőtlenítés után Ancsika kivette a kis UFO-kat lakhelyükről és a szoba egy pillanat alatt kennellé változott. Macika rojtosra nyalta az arcunkat, a kicsik másztak felfelé rajtunk. Yoda aznap épp nem volt a topon, mert egy zabálásnak köszönhetően sikeresen tüdőre szívta a tápot. Ő volt a legkisebb mind közül. A kezembe vettem és beleszerettem. Tudtam: Ő a miénk. Nekünk született és én folytatni szeretném azt a gondoskodást, amit eddig kapott. Ekkor kb. 4 hetes volt. Lestipistopiztuk Lizivel és azután már úgy készültünk a fogadására, mint ha kisbabát várnánk. Mert így is volt.