A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yoda alszik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yoda alszik. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 23., péntek

Yoda dolgozni megy




Lizi ma osztálykirándulásra ment, ami reggeltől késő délutánig tartott. Nekem viszont dolgoznom kellett délelőtt. Körzeti nővér vagyok egy háziorvosi rendelőben. A dilemma, hogy mi legyen Yoda-val? Kardinális gondomat megosztottam szeretett főnökasszonyommal, aki felajánlotta, hogy bevihetem a rendelőnek azon részébe, ahol nincs beteg. Jucus, a takarító nénink és egyben jótevő angyalkánk segített Yoda és lakása felcipelésében, aki a nagy üntyiprüntyizésben "véletlenül" ott ragadt. Sok vizet nem zavart mert szinte az egész rendelést végigaludta. Amikor már készültünk haza, megérkezett Móni, aki a mellettem lévő szobában szintén asszisztens és egyben kutyahomoszexuális, meg macska, és minden egyéb élőlény Terézanyuja. Ő egy másik bolygóról érkezett debil, de épp ezt szeretem benne. Meg betoppant Jucus is, Doktornő -a főnökasszonyom - pedig eleve bent volt, úgyhogy összegyűlt a nép kutyanyúzásra. Yoda pedig bemutatkozott. Jucusnak kirojtozta a csilliárdokat érő cipőfűzőjét, nagyon megölte. Hazafelé persze végigaludta az utat, teljesen kipukkadt.
Hazajöttünk kajált, (utána kapott egy negyed zsömlét rágcsálni, amivel aztán atomkatasztrófa utáni állapotokat idézett elő a konyhában) ivott, kicsit aludt és már indultunk is Liziért, amikor észrevettem, hogy a macija otthon maradt. Látván bánatos pofiját az anyósülésen levettem a mackó által inzultált Malackát a napellenzőmről és neki adtam. Boldog volt, kinyírta őt is a maci után. Mindenesetre hazafelé vettem neki néhány játékot, bár a legjobb játék mindig a legdrágább bőrcipő, az én esetemben egy bazidrága Scholl klumpa. Éljen.
Már nagyon beilleszkedett családunkba, eltűntek a gátlásai, igazi ördögfiókává vált. Mindent leránt, amit ér, megesz, megöl, most épp Lizi hátizsákját húzta le a székről, amibe aztán belegabalyodott a lába, így fentről nézve olyan volt, mintha a táska életre kelt volna, merthogy Yoda nem látszott ki alóla. Mellékeltem egy videót, amit külön Gabinak ajánlok, hogy mosolyt csaljak az arcára.