Yoda 2010. március elsején született. Ő egy bézs színű Francia bulldog kisfiú. Tizen voltak testvérek, anyukája természetes úton hozta világra őket, ami az ilyen típusú kutyáknál meglehetősen ritka. Nem terveztem igazán kutyavásárlást, mivel albérletben lakom kislányommal, a nyolcéves Lizivel és a főbérlő határozott kérése volt, hogy kutya ne jöjjön a lakásba. Az élet viszont másképp hozta. Szeretem nézegetni kedvenc kutyafajtáim hírdetését az egyik internetes oldalon, így bukkantam rá, Yoda tenyésztőjének, Ancsikának a hírdetésére. Igazából az fogott meg benne, hogy volt egy link, amire rákattintva épp egy ehhez hasonló blogoldalra keveredtem, ahol láthattam, milyen szerető gondoskodással bánik a kutyáival. Mivel eddig Pisze (Angol bulldog-bullmasztiff keverék) kivételével csak elcseszett antiszociális kutyáim voltak úgy gondoltam, ha kutyát vennék, bizony csak ilyen helyről tenném. Ez a gondolat annyira belém ivódott, hogy telefont ragadtam és kértem egy látogatási időpontot Ancsitól.
Könnyen odataláltunk Isaszegre, mintha a szívünk odahúzott volna. Ancsi és családja azon emberek közül való, akik születetten jók. Mielőtt beléptünk a házba, a cipőnk talpát gondosan lefertőtlenítettük, óvva a kicsiket a rajtunk lévő kórokozóktól. A házban szinte kézzel fogható szeretet uralkodott. Manci, a kiskutyák mamája, leplezetlen örömmel csóválta a semmit, mivel ugyebár farka nincsen. Peti morgott, meg ugatott, mert legalább két percig nagyon keménynek akart tűnni, hátha eltűnünk. Mi viszont nagyon bátran -cipő nélkül természetesen- beléptünk a szobába. A látvány leírhatatlan. Tiz kis valami egy felfordított polcban, a forgács között. Hangjuk leginkább a macskanyávogásra hasonlított, termetük egy elemes játékra emlékeztetett. Kézfertőtlenítés után Ancsika kivette a kis UFO-kat lakhelyükről és a szoba egy pillanat alatt kennellé változott. Macika rojtosra nyalta az arcunkat, a kicsik másztak felfelé rajtunk. Yoda aznap épp nem volt a topon, mert egy zabálásnak köszönhetően sikeresen tüdőre szívta a tápot. Ő volt a legkisebb mind közül. A kezembe vettem és beleszerettem. Tudtam: Ő a miénk. Nekünk született és én folytatni szeretném azt a gondoskodást, amit eddig kapott. Ekkor kb. 4 hetes volt. Lestipistopiztuk Lizivel és azután már úgy készültünk a fogadására, mint ha kisbabát várnánk. Mert így is volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése